A szoc. pol. összege új lakásnál:
az első gyermek után 900 ezer forint,
a második gyermek után 1,5 millió forint,
a harmadik gyermek után 1,4 millió forint,
a negyedik gyermek után 800 ezer forint,
minden további gyermek esetében 200 ezer forint,
más eltartott családtagok után személyenként
30 ezer forint.
A szoc. pol. összege használt lakásnál:
a fenti összegek fele.
Kinek jár használt, vagy meglévő házra,
lakásra a szoc. pol:
1 gyermek esetében lakásbővítéshez
használható fel a félszocpol
2 gyermektől az új lakás építésének
nem minősülő tetőtérbeépítéssel megvalósuló
bővítéshez is lehet igényelni a félszocpolt
3 gyermektől igényelhető az a) és b)
felhasználásokra, valamint
több mint két éve már tulajdonában lévő lakás
értékesítése, és helyette nagyobb hasznos
alapterületű és legalább egy lakószobával
több szobaszámú, továbbá legalább komfortos
lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan
megvásárlásához, ha az értékesített lakás
az eltartóknak és együtt költöző eltartott
gyermekeiknek együttesen legalább 50%-os arányú
tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített
lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett
önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással,
valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel
csökkentett összegét a vásárlásra fordítják.
A kedvezmény igénybevételével megvásárolt
lakóingatlanban az eltartók és együtt költöző
eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem
lehet kevesebb, mint az értékesített lakásban
volt.
Linkek, melyek az állami támogatásokhoz
kapcsolódnak:
-A "Szoc. pol."-ról bővebben
itt
olvashat!
-Fészekrakó fiatalok lakásvásárlása
itt
-Köztisztviselők ingatlanvásárlása
állami kezességvállalással itt
-Aktuális kormányrendelet az állami támogatásokról
itt
Ajánlataink között jó böngészést kíván:
a
KIRÁLY csapat